Barnarizs

feb 24, 2013

Barnarizst szedő munkás

Világunk jó néhány részén az evés szó ténylegesen azt jelenti, hogy az étkezés, kivétel nélkül rizs, illetve rizst tartalmaz. Az emberi szervezet számára szükséges kalóriamennyiség felének napi adagját biztosítja a világ felének.

Mindenki tisztában van azzal, hogy a rizs ősi ételnek számít, de nem tudtuk egészen pontosan, hogy milyen messze nyúlik vissza a rizskultúra. Feltételezések szerint az első rizstermesztés hatezer évvel ezelőtt kezdődött.
Termesztése és fogyasztása hosszú ideig Ázsiára korlátozódott. Valamivel később Arab utazók juttatták el előbb Görög majd Nagy Sándor segítségével Indiába, onnan Spanyolországba majd Franciaországba.

A négy legnagyobb populációval rendelkező nemzetből három kimagasló mennyiségű rizst fogyaszt, ezek: Kína, India és Indonézia, együttesen 2,5 billió ember.

A rizs latin nevén Oryza sativa és több ezer fajtája létezik. Az alábbi fajták fordulnak elő a leggyakrabban:

  • Arborio rizs: Elterjed és közkedvelt kerekszemű rizsfajta melyet legtöbbször rizottó készítéséhez használnak
  • Basmati rizs: hosszú szemű rizs, mely jellegzetesen finom illattal bír, míg íze inkább a diófélékre emlékeztet
  • Édes rizs: jellegzetessége, hogy főzés során állaga ragadós lesz. Makrobiotikában is használt mochit is ebből a fajta rizsből készítik
  • Jázmin rizs: Ez a típusú rizs is az illatosabb fajtába tartozik, kínai ételekhez köretként előszeretettel fogyasztják. Főzés során a rizsszemek összeragadnak, így könnyedén fogyasztható evőpálcikával is
  • Vörös rizs: a kínai orvoslásban a vörös rizst régóta használják. Közepes nagyságú rizs, bhután királyság területén, kelet Himalája területén termesztik.
  • Fekete rizs: Több féle rizs tartozik ebbe a csoportba, Indonézia és Fülöp szigetekről.

A rizs legnépszerűbb fajtái

Ki, mennyi rizst fogyaszt?

Egy átlagos, Mianmari lakos évente 195kg rizst fogyaszt, ezzel szemben egy amerikai lakos 7kg-ot, míg egy európai ember mindösszesen 3kg-ot fogyaszt évente.

És mi az a barnarizs?

A barna rizs lényegében egy feldolgozási, finomítási folyamat során keletkezik. A lényege, hogy a rizsszemnek csak a legkülső héját távolítják el. Mivel további finomítási folyamat nem történik, így az értékes tápanyagok a rizsszemben maradnak.
A további finomítás eredményeképp lesz a fehér rizs. Sajnos ez a folyamat elpusztítja a B3 vitamin 67%-át, B1 vitamin 80%-át, B7 vitamin 90%-át, mangán és foszfor tartalom felét, vas 60%-át valamint az összes rostot és esszenciális zsírsavakat.

Egy pohár barnarizs a napi mangán szükséglet 88%-át fedezi. Ez a szénhidrátból és fehérjéből értékes energiát termel, továbbá fontos szerepet tölt be a zsírsav szintézisben és jótékony hatással van az idegrendszerre.

Az egészségre gyakorolt jótékony hatása tovább folytatódik a rostokkal. Egy pohár barnarizs a napi rostbevitel 14%-át fedezi, valamint csökkenti a koleszterol szintet.

A barnarizs jótékony hatását tovább növeli, hogy gazdag szeléniumban. Ez az ásványi anyag segít meggátolni és megelőzni bizonyos típusú rák kifejlődését, segít a szívbetegségek megelőzésében, valamint csökkenti a gyulladást.

A barna rizsben természetesen előforduló olajak csökkentik a koleszterin szintet.

Egyenletes szinten tartja a vércukorszintet, így cukorbetegek számára a barnarizs előnyösebb választás lehet a fehér rizzsel szemben.
Ázsiában folytatott felmérések szerint, a kettes típusú cukorbetegség összefüggésbe hozható a fehér rizs fogyasztással, míg azok az emberek akik legalább kétszer esznek barna rizst egy nap a diabétesz kialakulásának esélye 11%-al csökken.

Barnarizs kúra és diéta

A Sárga Császár Belső Könyve a hagyományos kínai orvoslás legrégebbi, írásos összefoglalója, ami magában foglalja a makrobiotikus étkezés alapelveit.

A könyv leírása alapján ha betegség, gyengeség telepszik az emberre a legelső kezelési módszer egy tíz napos barnarizs kúra kása, főtt rizs formájában.
Ronald E. Kotzsch írt könyvében arról, hogy a Sárga Császár Belső Könyve, hogyan vélekedik az étel gyógyító hatásáról:
A középkori bölcsek a betegség kezelésére elsősorban barnarizs diétát alkalmaztak, rövidszemű barnarizsből körülbelül tíz napig. Ha a diéta nem hozott javulást, további gyógynövényeket, leveleket és gyökereket használtak a kezelés hatékonyságának növelésére.
Továbbá azt mondják, ha egy emberi lény közérzete, emocionális állapota jó és akarja a gyógyulást akár gabonák segítségével is képes meggyógyulni.

Napjainkban rengetegen próbálnak lefogyni, különböző étrenddel, testmozgással, ám önmagában a barnarizs kúra is képes fogyást eredményezni

Elsődleges célja azonban a gyógyítás és méregtelenítés.

2012-es blog bejegyzésben az alábbiakkal jellemezte a kúrát egy felhasználó:

A teljes, tíz napos diétát egy cél vezérelt. Visszatérés a makrobiotikus étrendhez. Azt kell mondanom, hogy kifejezetten kellemes volt a kúra, különösebb gond nélkül teltek el a barnarizzsel teli napok. A reggeli barnarizskását imádtam a legjobban, de a sima főtt barnarizzsel sem volt problémám, pláne, hogy gomashioval illetve egy pici savanyúsággal fogyasztottam. Természetesen a tíz napos intervallum következtében többször is átfutott az agyamon, hogy de jól esne egy saláta vagy egy finom, ropogós zöldségköret, de kibírtam!
A méregtelenítés tünetei sokkal enyhébbnek mutatkoztak, mint ahogy azt az elején vártam. A barnarizs diéta alatt kisebb hasi fájdalmakat tapasztaltam, de ez minden.

A kúra alatti mentális állapotom nyugodt és koncentrált volt. Amire viszont felfigyeltem, hogy inkább magamba fordultam, mondhatni nem voltam a szociális ember mintapéldája. A tíz nap nyugodtan telt el, nem erőltettem meg magam, keveset dolgoztam és próbáltam pihenni.

Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy bizony az ételt alaposan meg kell rágni, pláne a barnarizst!

Ötletek az elkészítéshez

A makrobiotikus étkezés 60%-át a gabonák teszik ki, így nem kérdéses, hogy a barnarizs elkészítése és fogyasztása szinte mindennapos dolog. Sok féle képen el lehet készíteni, lehet belőle labdákat készíteni utazáshoz, de akár algával is elkészíthetjük vagy kása formájában is fogyaszthatjuk reggelire.

A barnarizst lábosban illetve kuktában is megfőzhetjük, továbbá a barnarizst misoval vagy umeboshival is ízesíthetjük.

A barnarizs akár több gabonával is keverhető, az alábbi recept a barnarizs mellett búzát is használ.

Kapcsolódó cikkek

Címkék

Oszd meg másokkal!

1 hozzászólás

  1. János

    Tudna esetleg tanácsot adni, hogy milyen egyéb gabonával érdemes a barnarizst összekeverni főzés során?

Trackbacks/Pingbacks

  1. Főtt rizs, ha nincs kukta… - [...] Barnarizs [...]

Hagyj üzenetet!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Close
Tetszenek a cikkek?