Gyógynövény helyett gyógyszer?

jan 12, 2014

Több mint elég gyógyszerészeti kezelés megzavarja a test vegetatív funkcionálását, míg a legtöbb gyógynövény pedig támogatja a szervezet természetes gyógyító képességét.

gyogynovenygyogyszer

A gyógynövények nagyon hatásosak tudnak lenni és már több mint ezer éve alkalmazzuk őket.

A legfőbb oka annak, hogy manapság szem ráncolva tekintünk a gyógynövények hatására nem más, mint a nyugati orvostudomány elterjedése. A nagy gyógyszerkonszernek több billió dollárt költenek azért, hogy szépen csomagolt gyógyszert kapjunk kézhez a természet gyógyító ereje helyett.

Statisztikák szerint, a gyógyszergyártó cégek szinte már függővé tesznek minket a gyógyszereikkel. Az amerikai lakosság több mint 70%-a valamilyen kémia gyógyszer függőségétől szenved. 1980-ban nagy ’háború’ volt a gyógyszerekkel kapcsolatban melyet az állami irányítás rendelt el, de az igazság az, hogy maga a gyógyszergyártó cégek robbantották ki ezt a típusú háborút.

A koalíció a gyógyszercsalások ellen is azt nyilatkozta, hogy a konszernek a függőség felé terelik az embereket.

„ Mi emberek narkotikumokon, fájdalomcsillapítókon, antidepresszánsokon, vérnyomáscsökkentőkön élünk. Nagyon érdekes, hogy pár száz forintot érő gyógynövények közel ugyan arra a hatásra képesek megfelelő alkalmazás esetén.”

Több ezer növény, virág és gyökér alkalmas arra, hogy javítsák az ember egészségét. A probléma az, hogy a nagy konszernek hatalmas mennyiségű pénzt keresnek azzal, hogy kibillentik a természetet az egyensúlyából. A GMO termékek újabb szintre emelték a konszernek szerint a gyógynövények használhatóságát, de ezek könnyedén okozhatnak rákot, nemzőképtelenséget és egyéb elváltozásokat. A GMO eljárás során sajnos számtalan meglévő növényfaj pusztul el az eljárás következményeként.

A konszernek úgy gondolják, hogy megfelelő megoldást nyújtanak, de ez egyrészt nagyon sok pénzbe kerül másrészt nem biztos, hogy megoldja a probléma gyökerét.

Elég csak a túlzott mennyiségű antibiotikum fogyasztásra gondolni, mely egyre erősebb vírusokhoz vezet.

Ha a gyógyszercégek tovább folytatják a génmodifikációt az könnyedén járhat a természet által nyújtott gyógymódok eltűnésével.

Biztos ezt szeretnénk?

Forrás:
Natural Society – Természetes Közösség

Kapcsolódó cikkek

Címkék

Oszd meg másokkal!

Hagyj üzenetet!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Close
Tetszenek a cikkek?